Mostanában elég elfoglalt vagyok... amikor itthon vagyok akkor olvasok vagy írok, és mostanság elég sokan szeretnek velem lenni... Szini is mostanában jár le hozzánk és anya meg is engedi :)
Pénteken FAnniéknál aludtam, ma meg élmény fürdőztünk Rockyval :) Tök állat volt :) Csak szegény Szatti hiányzik már ... mindig megszakad a szívem hogy itt kell hagynom, de nem mondhatok nemet, hisz talán ez az utolsó nyarunk azokkal az emberekkel, akikkel eddig nagy barátságban voltam, s jelenleg még vagyok is.
Ezen a héten elvesztettem egyet... s vele együtt egy felet is.
Byron többé nem a testvérem, Niki meg .. hát nem is tudom vele mi van ... eddig se voltunk közeli barátságban, és most is ugyanaz van.
Byronék teljesen eltűntek az életemből, s talán nem jönnek vissza soha többé... vagy talán még Nikivel erősödhet a barátságunk, de nem nagyon hiszem. Nem egy osztályba fogunk járni, s talán még láthatom bátyót is, mikor Nikiért eljön a sulihoz.
Bátyó. Ezt a szót rá túlságosan megszoktam, s most képtelen vagyok leszokni róla. Az egyik este megbeszéltük hogy... vagyis hát... mondtam neki hogy már tényleg alig beszélünk stab és rákérdeztem hogy egyáltalán még tesók vagyunk e... ő azt mondta azt hiszi igen, de én jobb szeretek nem téves infóban élni és hát elmondtam hogy szerintem meg nem ... és beleegyezett...
"Mostantól csak kószi barátok leszünk"... valami ilyesmit mondtam, majd elment Niki után, s ennyi volt az egész beszélgetés...
majd rá egy két napra feljött msnen és ráírtam hogy mizu vele... de Niki volt, és mondta h ott van Byronéknál stb... majd elment, s másnap még meg is kérdeztem Nikit h mizu hogy van ... a szokásos kérdések, és mondta hogy jól, voltak strandon Byronnal és ott aludt náluk... aztán meg kérdeztem hogy jön e még fel vajon Byron és a válasz negatív volt mert pakoltak ki a strand miatt és ezért a kis piszok ügy miatt nem jött fel... kicsit felháborított, hogy én egy óra alatt kipakolnék, s jönnék msnre meglesni a barátaimat, de ő ezt nem tette.
Byronnak most már csak Niki létezik és most már nem hibáztatom Nikit. Szeretik egymást meg minden, csak hiányzik, s kezd a kereszt apámra emlékeztetni... ő is még foglalkozott velem egy darabig pontosabban az első években amikor megtalálta a párját, s akkor is kissé szíven ütöttek az Évikés (Joci párjának a lánya) képek, amikor együtt vannak mindenhol. Rosszul estek mégis tartottam akkor magam. és most is fogom, csak sajnos már túl sok a fájó emlék. És mindez hiányzik... Szatti mondta h annak kell örülni hogy megtörtént és mosolyogjunk rajtuk, de én képtelen vagyok őszinte mosolyt akár erőltetni is ilyenkor.
A hiány, ami ha rájuk gondolok kitölti az elmémet és a szívemet, túl fájdalmas emlékeket tör fel, amik valójában szépek, mégis vágyakozok utánuk. Ha nem lenne Szatti... nem is tudom most mi lenne velem... jelenleg is vágyakozok egy idő gép után hogy visszamehessek akkorra, de mégis. A nővéremet nem akarom elhagyni. Ő az aki életben tart ezen a nyáron. Nagyon fontos számomra. Talán fontosabb mint bárki más az édesanyámon kívül és nem szeretnék tőle soha az életben elszakadni. Ő olyan, mint .... mint akinek lebénult a lába, na annak a kerekes szék. nélküle nem jutnék sehova. Nagyon hozzám nőtt, s ha most megpróbálnék belegondolni, mi lenne ha nem találtunk volna egymásra... nem tudnám azt az iszonyatot elképzelni.
Olyan érdekes... hogy akkoriban amikor nem ismertem folyton Byronról beszéltem, aztán jött ő és minden bejegyzésemben ott rejtőzik a hála hogy van.
Amikor Leírtam a Joci nevet, elfogott a sírás, aztán mikor nővéremről kezdtem írni úgyszintén... viszont eme két könny, bár 3perc között voltak, mégis mást jelentettek. Hiány és Hála.
Hát köszönöm Szatti újból hogy vagy és ha nem is tudsz róla hogy olykor mennyit segítesz egy egy msn villanással, azaz azzal hogy kizökkentesz Nyíregyházáról és távoli tájakra viszel a tudtod nélkül, olyan helyekre ahol csak mi ketten, és az optimista, ragacsos zenék, filmek világába, akkor is mosolyt csalsz az arcomra, s ez több bárminél számomra.
Zene
Drága Szoffykám!
VálaszTörlésElolvastam. Ahogy Stefi mondaná, hogy az ő szavaival éljek: találkoztunk, beszélgettünk és isteni volt...de mi nem bilibe nyúlkáltunk:D
A bejegyzésed eleje még még úgy ahogy vidám volt, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy nulláról indult... de a végére nagyon szomorú lett, főleg, amikor rólam írtál. Nagyon meghatódtam, jól estek a szavaid (a Gratitys szám meg még jobban rátett erre)Hiány és Hála. Találó cím, rögtön éreztem benne a kontrasztot, amikor elolvastam. Sajnálom, hogy így történt Byronnal. Ezt szerintem én jobban megértem, mint bárki más a baráti körödben, mert ugyanabban a csónakban evezek. Amióta az én barátom is megtalálta az igazit, én kicsit háttérbe szorultam és hiába beszélünk, érzem, hogy már semnmi nem olyan, mint régen... habár velem még nem szakított olyan módon, hogy a barátja sem lehetnék. De tudom, hogy mit érzel és rettenetesen sajnálom, hogy ezt tette veled. Byron vagy Niki is. Nem értem ilyenkor az embereket. Amint szerelmesek, rögtön háttérbe szorul minden addigi dolog, ami az élete része volt és ez az egyetlen személy tölti ki minden gondolatukat és pillanatukat. Talán én is így lennék, ha nekem lenne egy valaki, aki az egész lényemet kitöltené és egésszé tenne. Gyönyörű dolog, tényleg... de a saját érzéseimből tanulva tudom, hogy én sosem tenném ezt. Sem veled, sem mással... lehet, hogy máshogy szeretünk egy valakit, de attól a többi embert is szeretni kellene, továbbra is, sőt... jobban. Mert ők azok, akikkel megosztjuk a boldogságunkat, az örömünket, az élményeinket, amiket ezzel az egy személlyel átélünk. Mi vagyunk a barátok, és minket sosem lenne szabad félredobni. De annyit mondhatok neked. De Szoffy, nem veszítettél semmit és senkit.
Ha Byron jobban érzi magát most Nikivel, mert neki most ő a minden... akkor se szomorkodj. Mert hidd el. Ő többet veszített veled, mert egy elmondhatatlanul aranyos, kedves, szeretnivaló, humoros, segítőkész, együttérző és csodálatos egyéniség vagy. Rengeteg fantáziával és szeretettel. Az pedig, hogy Byron talán tud élni nélküled, a barátságod nélkül... eléggé sajnálatos, mert egy gyönyörű színtől fosztotta meg magát. Olyan vagy nekem, mint egy kis szivárvány, ami napsütésben és esőben is beragyogja a napomat. Ahányszor csak beszélünk, nem... ahányszor csak rám írsz, már mosolygok, mert tudom, hogy egy hatalmas, fantasztikus, élménydús, nevetésekkel teli, néha már... a nevetés miatt, könnyekkel tarkított beszélgetés vár ránk:) Minden egyes nap élmény veled és örülök, hogy az életem része lettél, mert ha most nem lennél... minden nap halálra unnám itthon magam:) Tudom, hogy nem tudunk már úgy találkozni, mint amikor még Nyíregyen voltam, de legalább msn-en tarthatjuk a kapcsolatot és ahogy hangoztatom neked néha- amit remélem, hogy egyszer megtanulsz: becsüld a kicsit is. Néha kiakadsz olyanokon, hogy rövid volt a fejezet, vagy szadista módon hagytam abba, vagy hogy kis mocsok vagyok:) De ezt érhetném más dolgokra is az életben. Szeress mindent, ami az életedben van, mégha nem is tart sokáig, minden perc számít. Minden egyes pillanat és inkább jobb örülni annak, amit éppe birtokolsz, mint bosszankodni olyanon, amit nem kaptál meg. Régebben én is ilyen voltam. Kis telhetetlen és pofátlan:D de valahogy rájöttem, hogy csak annak örülök, ami van és nem kérek többet. Pont elég annyi, amennyit kapok az élettől, mert még ez is sok, mások életéhez képest. Örülök, hogy vannak barátaim, akikkel megoszthatom a napomat. Örülök, hogy mellettem vannak és bármikor számíthatok rájuk. Örülök, hogy egy közös mosolyunkban ott van az összes ki nem mondott szeretetünk. Tudom, mennyire rossz, amikor elhagynak azok, akik szeretnek. De az élet megy tovább, nem áll meg... nekünk pedig az a dolgunk, hogy tovább lépjünk ezeken az akadályokon és emelt fővel sétáljunk el, mert hidd el... az életben lesznek más sokkal de sokkal rosszabb dolgok is, amik történhetnek veled. Addig pedig erősnek kell lenned, hogy ott majd... akkor, abban a legrosszabb pillanatban kibírd a fájdalmat. Nem szabad most meghátrálnod és összeroppannod. De ha mégis így lenne... én ott leszek. Nem csak én, de a többiek is, akik szeretnek, hogy felhúzzanak és tovább vezessenek. Mint egy láthatatlan kéz, ami kinyúl feléd és felsegít, bíztat, hogy tovább menj.
VálaszTörlésEngem pedig, drága barátnőm... sosem veszítesz el. Lehetek majd Németben, a világ másik felén, bárhol... mi mindig barátok leszünk, mert rokonlelkek vagyunk, a magunk kis hülyeségével, a ragacsos zenéinkkel, Stefivel:) és a többi kis kabalapasinkkal:) Rokonlelkek vagyunk egy olyan világban, ami csak a miénk, amit mi hoztunk létre és ahová senki mást nem engedünk be... én mindig itt leszek, amíg csak élünk;)